A nyílászáró beépítésről

Miért építtessük be az új nyílászáróinkat szakemberekkel mindenttudó kőművesek helyett?

Fontos tudnivaló az, hogy egy jó nyílászárót is be lehet építeni rosszul és rossz nyílászárót is be lehet építeni jól. Sokszor előforduló probléma az, hogy a kedves vevő, érthető okokból spórolva a nyílászáró kereskedő cég szakszerű beépítési díján, kőművessel építteti be új nyílászáróit, majd a nem szakszerű beépítés után megy reklamálni a nyílászáró kereskedő céghez, hogy rosszak a nyílászárók.

Ekkor kimegy a nyílászáró kereskedő cég szakembere, és néhány szerszám segítségével szakszerűen beállítva a nyílászárót az hibátlanul működik. Ebben a gyakori esetben a nyílászáró beállításáért kiszállási és beállítási díjat kérnek el, hiszen ez nem a nyílászáró garanciális hibája, hanem a hozzá nem értő kőműves által okozott probléma. Sajnos ez a jobbik eset. A rosszabbik az, hogy a szakbarbár „szakember” olyan rosszul építi be az új nyílászárókat, hogy azokat ki kell bontani, és újra be kell építeni. Ekkor sajnos a kedves vevő, aki spórolni akart a nyílászárók beépítési munkadíján, most nemcsak, hogy ki kell fizesse újra a beépítési díjat, hanem még a bontás költsége is őt terheli. Kivéve persze azt a ritka esetet, amikor a kőműves vagy az önjelölt nyílászáró beépítő garanciát vállal a munkájáért, és téríti a költségeket. Ennél még rosszabb eset az, ha a nyílászáró helytelen beépítésére akkor kerül sor, amikor már a nyílászáróra rá van vakolva, ki van festve, hozzá van burkolva, stb. Ekkor sajnos a nyílászárók bontás-beépítési költségén túl még a fal- és egyéb javítási, helyreállítási munkák költségét is viselni kell valakinek, amit szintén biztos hogy nem a nyílászáró kereskedő cég költsége. Ritka eset az, hogy egy nyílászáró beépítő szakember akár még egy rosszul legyártott nyílászárót is ne legyen képes jól beépíteni.

Szerencsére manapság a nyílászáró gyártás már elérte azt a szintet, hogy nagyon kevés a valós garanciális probléma. Persze óvakodni kell az úgynevezett „sufnituningos” nyílászáróktól, melyet otthon a garázsban, lelakott gépsoron raknak össze, adott esetben hulladék nyílászáró profilból. Ott bármi előfordulhat.

Érdemes ezért a nagyobb múltú nyílászáró gyáraktól vásárolni, illetve a nyílászáró kereskedő céget alaposan megvizsgálni, hiszen gyári garancia ide vagy oda, azt a nyílászáró garanciát a nyílászáró kereskedő cégen keresztül kell érvényesíteni.

Egy jó, tapasztalt, hozzáértő nyílászáró kereskedő cég szakemberei és beépítői szinte mindent meg tudnak oldani. Ezek után döntsön a kedves vevő okosan, hogy hol vásárolja nyílászáróit, és kivel építteti be azokat. Érdemes végiggondolni azt, hogy egy kis spórolás a nyílászárókon, vagy a nyílászárók beépítésén milyen sokba kerülhet a végére.

Nyílászáró beépítési díjaink szakemberekkel, garanciával (az árak az áfát nem tartalmazzák):

  • nyílászáró beépítése szabad nyílásba: 3.500Ft/m2
  • nyílászáró bontása és beépítés: 5.500Ft/m2
  • nyílászáró bontása acél szerkezetből és beépítés: 8.000Ft/m2
  • nyílászáró tokba építése: 5.000Ft/m2
  • beépített nyílászárók takarólécezése: 500Ft/m
  • beépített nyílászárókhoz redőny felszerelése: 5.000Ft/db
  • beépített nyílászárókhoz párkány felrakása: 1.200Ft/m
  • beépített nyílászárókhoz légbevezető felszerelése: 5.000Ft/db
  • beltéri ajtók, nyílászárók beépítése: 8.000Ft/db
  • beltéri ajtók, nyílászárók bontása, beépítése: 12.000Ft/db
  • beépített nyílászárók utáni falkáva javítása: 4.000Ft/m

A fenti árak a Nyílászáró Centrum beépítési árai

Fenyő beltéri ajtók műszaki leírása beépítéshez

Az ajtó alapanyaga:

A fenyő beltéri ajtó alapanyaga lucfenyő esetleg borovi fenyő, mely Ukrajnából származik. Az alapanyag a szabványos előírásoknak megfelelő nedvességtartalommal kerül feldolgozásra. Mind a tok, mind a szárny élragasztással vagy hossztoldással készül, mely megoldás, az utólagos deformációkat nagy mértékben csökkenti. A tok és a szárny alkatrészei szakállas átmenő csapozással kerülnek összeépítésre. Az élragasztáshoz, illetve a szakállas átmenő csapozáshoz alkalmazott ragasztó, D2 minősítésű speciális vizes diszperziós faipari ragasztó.

Az ajtó méretezése:

A fix 12 cm-es tokkal készülő fenyő beltéri ajtó, úgynevezett névleges méret kialakításában készülnek, ezt fontos tudni ajtócsere vagy a beépítés előtt. A névleges méret 1-1 cm-rel nagyobb méretet jelent szélességében és magasságában is a tényleges méretnél, így biztosítva a falazás utáni elhelyezhetőséget is.

Ezen beltéri ajtók szabvány szerinti és egyedi méretben is készülhetnek. Az utólagosan beszerelhető, állítható tokkal készülő fenyő beltéri ajtók, a magyar szabvány szerinti nyílásméretekbe illenek.

Az ajtóhoz tartozó tok 12 cm állíthatósággal együtt. A tokmag mérete fix 10 cm, az állíthatóság 2 cm. Az ajtókat vakküszöb nélkül szállítják, de igény esetén keményfa küszöböt mellékelnek a nyílászárókhoz. Az ajtók gumitömítéssel ellátottak.

Az ajtózár és vasalat:

A szerkezetek megfelelő működését, Euro-Elzett (MIDI-7) zár biztosítja. A fix 12 cm-es tokkal készülő belső ajtók 16-os átmérőjű, OTLAV márkájú 2 dimenziós golyós becsavarozható ajtópánttal készülnek. Az utólagosan beszerelhető, állítható tokkal készülő beltéri ajtók 2db dimenziósan állítható ajtópánttal szereltek.

Az ajtó üvegezése:

A gyártmányok üvegezhető, félig üvegezhető, illetve tele kivitelben kerülnek forgalomba. Az üvegezhető kivitelnél, üvegbeszegő léc kerül elhelyezésre, amely a későbbiek során az üveg rögzítésére szolgál. Az így készre gyártott termékek műanyag fóliába csomagolva kerülnek forgalomba, mely megvédi a mechanikai sérülésektől illetve a nedvességtől, egészen a beépítésig.

Az ajtókilincs:

A forgalomba hozott fenyő beltéri ajtó tartozékaként szerelvénycsomagot biztosítunk, mely tartalmazza a kilincs garnitúrát a csavarokkal együtt, a fix tokkal készülő termékeinknél keményfa küszöböt, valamint a vásárlói tájékoztatót és a minőségi bizonyítványt.

Alapanyag tulajdonságok:

A fa természetes anyag, ezért a felületeknél előforduló szín és rajzolati eltérés, valamint a csomók jelenléte természetes, így ez nem képezheti reklamáció tárgyát!

Ablakcsere vagy szigetelés?

A fa ajtók és ablakok mára újra nagyon közkedveltekké váltak. Sokan azért ragaszkodnak hozzájuk, mert természetesebbek, barátságosabb hatást keltenek, mint az utóbbi években felkapott mûanyag nyílászárók. A házak, lakások hangulatát és összképét pedig nagymértékben befolyásolja, hogy milyen anyagokat használunk az építkezés vagy felújítás során.

Sokan viszont nem esztétikai szempontok miatt nem válnak meg fa nyílászáróiktól, hanem mert egyszerûen nem tudnának egy teljes nyílászáró cserét finanszírozni. A panelprogram keretén belül támogatást is biztosítottak erre a célra sok társasháznak, de többen vannak azok, akik még így, segítséggel sem tudták megvalósítani a nyílászárócseréket.

A 20-30 éves vagy még régebbi fa ablakokat és ajtókat biztosan kikezdte már az idõ vasfoga, ez pedig egyértelmûen szükségessé teszi a további leromlás megelõzését. Egyetlen megoldás van, az utólagos ablakszigetelés, ám ennek számos változata már kevés pénzbõl is elérhetõ.

Nemcsak a hõveszteség és az emiatt növekvõ fûtésszámlák miatt fontos az ablakszigetelés problémájának megoldása. Gondoljunk bele, egy huzatos lakás mennyi kényelmetlenséget, problémát tud okozni. Egy nagyobb széllökés már képes az utca porával beteríteni az ablakközöket, onnan már egyszerûen bejut a lakásba is.

Volt-e már olyan élményünk, hogy hatalmas felhõszakadás után a régi, fa ablakok alatt – ahol rendeltetésük szerint záródniuk kellett volna – ömlött be a víz és elázott a fal, a padló, csak mert az esõ éppen abból az irányból vert? Szélviharok idején hallottuk már, ahogy a szél az ablakok réseit áttörve süvít a lakásban és rázza a zárt ajtókat is?

Nem is beszélve a kellemetlen zajhatásokról, melyeknek a több évtizeden át esõnek, napsütésnek, fagynak kitett nyílászárók biztosan nem képesek ellenállni, hiszen még újonnan sem ez volt az egyik legfõbb rendeltetési feladatuk. Akkoriban ugyanis még nem volt elterjedt, hogy a nyílászárókat hangszigetelõ réteggel is ellássák. Mára azonban az ember természetes és alapvetõ igénye, hogy a kintrõl érkezõ zajokat kizárja, a bentrõl kiszûrõdõket, amik esetleg a szomszédokat zavarhatják – például kutyaugatás, kisgyerek sírása az éjszaka közepén, házi barkácsolás – pedig bent tartsa.

Kis utánjárással könnyen informálódhatunk, számunkra, illetve régi nyílászáróink számára melyik a legmegfelelõbb  utólagos szigetelési eljárás. Ha semmiképp sem szeretnénk kockáztatni, érdemes szakemberhez fordulni. A szigetelõanyagok széles választékából megéri a minõségibbet, esetenként drágábbat választani, hogy egy-két év múlva ne legyen szükség az egész szigetelés újrakezdésére.

Az ablakszigetelésről bővebben olvashat az  ablakszigetelo.hu oldalon

A blokktokos dekorfóliás beltéri ajtó beépítése

A blokktokos dekorfóliás beltéri ajtó azért készült, mert általános probléma, hogy a kőművesek a régen használatos pallótokos vagy gerébtokos beltéri ajtóknak hagyják ki a falnyílásokat.

Az utólag szerelhető tokos dekorfóliás beltéri ajtóknak a beszereléséhez viszont szükség van egy úgynevezett fogadófalra. A blokktokos dekorfóliás beltéri ajtók pedig beépíthetők akár folyosóra is, vagy futófalhoz, mint a pallótokos vagy gerébtokos beltéri ajtók, mert nem kell hozzájuk fogadófal.

A blokktok egy 8cm beépítési mélységű dekorfóliás tok, melyet általában a válaszfal egyik síkjához építenek be, ahol széles takaróléccel (6cm-es) takarják a purhabhézagot, a túloldalon pedig vagy a festők élvédővel ráfordulnak az ajtó tokjára vagy saroktakarólécet (1,5×1,5cm-es) használunk.

Ajtócsere: CPL fóliás beltéri ajtó beépítése

Főleg a panellakásokban okoz gondot a beltéri ajtók cseréje, amire mostanában egyre nagyobb az igény, hiszen oda a szabvány méretű ajtók nem férnek be, ráadásul sok helyen az ajtó felett fix üvegezett ablak, úgynevezett felülvilágító található. Ilyenkor vagy asztalosnál tömörfa beltéri ajtókat kell rendelni, aminek legalább 2x annyi az ára, vagy a kedvelt egyedi méretű CPL fóliás beltéri ajtót.

A CPL fóliás beltéri ajtó gyártási ideje szezonban 3-5 hét, szezonon kívül 1-3 hét. A CPL fóliás beltéri ajtó utólag szerelhető MDF tokkal készül, mely 2cm-t mélységében állítható. Beépítéséhez feltétlenül szükség van fogadófalra, amire ezt az „U” alakú utólag szerelhető tokot rá lehet húzni.