Ablakcsere a lakótelepen

A konyhaablak cseréjének sikerén felbuzdulva nekiálltunk a szobai ablak cseréjének is. Egy elöregedett fa kétszárnyú ablak volt a kisszobában. Az ablak mérete 150 x 150. Először is be kellett szerezni (azaz venni)  egy ablakot, a legolcsóbb megoldás mellett döntöttünk ami 30 és 40e között mozog ma a piacon, ez egy 5 légkamrás műanyag ablak.

ablakcsere

Most csak magát at ablakcserét írom le, a párkányozás és a rések eltakarása később következik.

A régi ablak kiszedése:

1. Első lépésként kiszedtük a régi párkányokat.
2. Levettük az ablakszárnyakat, ezután jött az ablak takaróléceinek eltávolítása. Leszedtük a régi takaróléceket, ügyelve, hogy a tapétát ne tépje fel, ehhez egy olfakéssel meg lett vágva a tapéta és a takaróléc találkozása.

ablakcsere

3. Most már hozzáfértünk a régi ablak rögzítőcsavarjaihoz amiket kicsavaroztunk és kifordítottunk a helyéből.
4. A középső tokot átvágtuk és kiszedtük. Ezután a jobb oldali tokot vágtuk meg, majd módszeresen, a pajszerral rásegítve ki lett emelve a teljes régi tok.
5. végül a régi purhab eltávolítása következett és egy kis takarítás.

Az új ablak berakása.

1. Először az új ablakkeretből kiemeltük magát az ablakot.
2. Felcsavaroztuk a rögzítő vasakat
3. Beemeltük az ablakkeretet a helyére
4. Beállítottuk az ablakkeretet: vizszintes szintezés (2 db éket helyeztünk alulra a megfelelő magasság eléréséhez), függőleges szintezés és egyenletes beállítás a falsíkhoz.

ablakcsere szintezés

5. Bejelöltük a beépítő vasak furatainak helyét, kifúrtuk és rögzítettük, közben ügyelve, hogy a síkok megmaradjanak.
6. Ezután körbeékeltük az ablakot, igy az teljesen a helyén volt mozdulatlanul.
7. Púrhabbal körbefújtuk.
8. Beemeltük az ablakot a keretbe és becsuktuk.
9. Az ablakkilincs felszerelése és a takaró műanyagok felhelyezése következett a végén.

ablakcsere

Ezzel készen is volt az ablakcsere, amely kb. 1 órát vett igénybe.

Amire az ablakcseréhez szükség volt az ablakon kívül:

- beépítő készlet (ez 4-6 db fémlemez, csavarokkal együtt)
- ékek
- púrhab (1 flakon)
- kézifűrész, vagy dekopír fűrész a bontáshoz
- pajszer szintén a bontáshoz
- vízmérték az ablak beállításához
- pneumutikus fúró a betonba történő fúráshoz
- akos csavarhúzo, a bontáshoz és a beépítéshez egyaránt.
- normál csavarhúzók, olfa kés és természetesen mérőszalag.

Tömörfa kültéri nyílászárók műszaki adatai

A Nyílászáró Centrum által forgalmazott tömörfa kültéri nyílászárók névleges méret kialakításában készülnek, amit fonos tudni a beépítés tervezésekor. A névleges méret 1-1 cm-rel nagyobb méretet jelent szélességben és magasságban is a tényleges méretnél, így biztosítva a falazás utáni elhelyezhetőséget. A termékek szabvány és egyedi méretben, valamint fokozott hőszigetelést és légzárást biztosító megoldások alkalmazásával készülnek.

A tömörfa kültéri nyílászárók szerkezete

A tömörfa kültéri nyílászárók szerkezet-alapanyaga hossztoldott borovi fenyő élfa (I.o. kétoldalt radiális alapanyag). Az alapanyag a szabványos előírásoknak megfelelő nedvességtartalommal kerül feldolgozásra. A gyártmány jellemzője, hogy mind a tok, mind a szárny rétegragasztással készül, mely megoldás az utólagos deformációkat nagymértékben csökkenti. A tok és a szárny alkatrészei kettős ollós csapozással kerülnek összeépítésre. A vastagságtoldáshoz, és az ollós kötésekhez alkalmazott ragasztó, D3 minősítésű speciális Vinil vizes diszperziós faipari ragasztó.

A tömörfa kültéri nyílászárók vasalata

A tömörfa kültéri nyílászárók megfelelő működését és jó légzárását korszerű, több ponton záródó ROTO vasalatok biztosítják. A bejárati ajtók 16-os átmérőjű 3 dimenziós becsavarozható ajtópánttal készülnek. A vasalatok a tokon és a szárnyon, az erre a célra kimunkált profilokban kerülnek felszerelésre, csavarozott kötéssel. A vasalatok állíthatósága lehetővé teszi a légcsere kívánt szabályozását.

A tömörfa kültéri nyílászárók vízelvezetése

Az ablakokra ún. szoknyás vízvető kerül elhelyezésre (lazúrfestett kivitel esetén szárnytakaró profil is), mely a lecsapódó víz elvezetésére szolgál.

A tömörfa kültéri nyílászárók felületkezelése

A gyártási technológia során a termékek natúr kivitelben készülnek, lehetőséget biztosítva ezzel a lazúros, vagy fedő felületkezelésre is, melyek legalább egyszeres felvitele szükséges a beépítés előtt.

A tömörfa kültéri nyílászárók légzárása

A fokozott légzárás eléréséért a tagozati kialakítás, a tok és a szárny közötti hármas ütközéssel készül. A középső ütközésnél tömítő gumiprofil (egyszeres ill. kétszeres) kerül gyárilag beépítésre.

A tömörfa kültéri nyílászárók üvegezése

Az ablakok és erkélyajtók üveggel ellátott állapotban kerülnek forgalomba, mely a termék típusától függően különböző hőszigetelésű értékkel rendelkezik. A bejárati ajtók fabetétei is hőszigeteltek, ami azt jelenti, hogy a két fabetét közé expandiált polisztirol kemény hab kerül. Az így kapott szerkezet 20-10-20 mm, melyből 20-20 mm a fabetét, 10 mm pedig a polisztirol hab. Az üvegezés során, az üveget a szárnyon kialakított aljazásban helyezik el, és kiékeléssel biztosítják az elmozdulás ellen. Az ablakszárny és az üveg közötti rugalmas kapcsolatot, valamint a vízmentes záródást az előtétszalag és a szilikon alapú rugalmas tömítő biztosítja, igy ablakcsere esetén is kitűnő választás. A szárny belső oldalán üvegbeszegező léc rögzíti az üveget, mely szintén szilikonnal kerül tömítésre. Ennek szükségességét a lecsapódó lakáspára szakszerű elvezetése teszi indokolttá.