Ablakcsere a lakótelepen
A konyhaablak cseréjének sikerén felbuzdulva nekiálltunk a szobai ablak cseréjének is. Egy elöregedett fa kétszárnyú ablak volt a kisszobában. Az ablak mérete 150 x 150. Először is be kellett szerezni (azaz venni) egy ablakot, a legolcsóbb megoldás mellett döntöttünk ami 30 és 40e között mozog ma a piacon, ez egy 5 légkamrás műanyag ablak.
Most csak magát at ablakcserét írom le, a párkányozás és a rések eltakarása később következik.
A régi ablak kiszedése:
1. Első lépésként kiszedtük a régi párkányokat.
2. Levettük az ablakszárnyakat, ezután jött az ablak takaróléceinek eltávolítása. Leszedtük a régi takaróléceket, ügyelve, hogy a tapétát ne tépje fel, ehhez egy olfakéssel meg lett vágva a tapéta és a takaróléc találkozása.
3. Most már hozzáfértünk a régi ablak rögzítőcsavarjaihoz amiket kicsavaroztunk és kifordítottunk a helyéből.
4. A középső tokot átvágtuk és kiszedtük. Ezután a jobb oldali tokot vágtuk meg, majd módszeresen, a pajszerral rásegítve ki lett emelve a teljes régi tok.
5. végül a régi purhab eltávolítása következett és egy kis takarítás.
Az új ablak berakása.
1. Először az új ablakkeretből kiemeltük magát az ablakot.
2. Felcsavaroztuk a rögzítő vasakat
3. Beemeltük az ablakkeretet a helyére
4. Beállítottuk az ablakkeretet: vizszintes szintezés (2 db éket helyeztünk alulra a megfelelő magasság eléréséhez), függőleges szintezés és egyenletes beállítás a falsíkhoz.
5. Bejelöltük a beépítő vasak furatainak helyét, kifúrtuk és rögzítettük, közben ügyelve, hogy a síkok megmaradjanak.
6. Ezután körbeékeltük az ablakot, igy az teljesen a helyén volt mozdulatlanul.
7. Púrhabbal körbefújtuk.
8. Beemeltük az ablakot a keretbe és becsuktuk.
9. Az ablakkilincs felszerelése és a takaró műanyagok felhelyezése következett a végén.
Ezzel készen is volt az ablakcsere, amely kb. 1 órát vett igénybe.
Amire az ablakcseréhez szükség volt az ablakon kívül:
- beépítő készlet (ez 4-6 db fémlemez, csavarokkal együtt)
- ékek
- púrhab (1 flakon)
- kézifűrész, vagy dekopír fűrész a bontáshoz
- pajszer szintén a bontáshoz
- vízmérték az ablak beállításához
- pneumutikus fúró a betonba történő fúráshoz
- akos csavarhúzo, a bontáshoz és a beépítéshez egyaránt.
- normál csavarhúzók, olfa kés és természetesen mérőszalag.




